Ma Amerika egyik kedvenc szendvicsét készítettük el. Ezt a fantasztikus, lassan főtt sertéshúst számtalan fűszerezéssel készítik és a végén a kedvenc szószunkkal bolondíthatjuk meg. Lényege, hogy a húst alacsony hőmérsékleten, lassúfőzőben 8-10 órát pároljuk addig, míg a hús szétomlik, de ugyanakkor hihetetlenül szaftos marad.
Ezt a szendvicset előszőr a Fald fel Amerikát! című műsorban láttuk, ahol csorgó nyállal figyeltük, ahogy Adam Richman ipari mennyiségben falta fel ezeket a specialitásokat.
És akkor maga a recept:
Hozzávalók
1,5 kg sertéshús (leggyakrabban lapockából készítik, mi most combból készítettük)
2 fej vöröshagyma (karikákra vágva)
4 fokhagyma (vékony szeletekre vágva)
Só
Bors
1 evőkanál őrölt chilli
1 evőkanál barnacukor
1/2 teáskanál római kömény (lehet hagyományos őrölt kömény is
2-2,5 dl alaplé (mi tyúkhúslevest használtunk)
A fűszereket és a barnacukrot keverjük össze
Dörzsöljük be alaposan a húst a fűszerkeverékkel
Tegyük a hagymát és a fokhagymát a lassúfőzőbe és öntsük le az alaplével
Helyezzük a húst a hagymára
Fedjük le, állítsuk low fokozatra és pároljuk 8 és fél órán keresztül (érdemes akár este elkészíteni, így reggelire kész a finom húsos szendvics)
És íme a pulled porkunk a 8 és fél óra elteltével
Emeljük ki a húst egy vágódeszkára
A hús szinte magától szétomlik, villa segítségével szedjük szálakra
Szűrjük le az alaplevet a hagymáról
A húst keverjük össze a hagymával, öntsünk rá 1-2 merőkanál alaplevet és ízlés szerint sózzuk meg a húst, ha szükséges
Készítsük el ízlés szerint a szendvicsünket. Mi mustárral és házi csalamádéval tálaltuk. Leggyakrabban BBQ szósszal fogyasztják, de lényegében bármilyen szósszal kipróbálhatjuk.